Nemzetközi kézjelzéssel mutatta – vallások szent békéje (Córdoba)

Két egymástól jelentősen eltérő varázserő szippantott Dél-Spanyolországba minket: feleségemet a Király útja (El Caminito del Rey), engem a córdobai nagymecset (Mezquita), a mór időszak épített és társadalmi emlékei.

Malaga Trinidad részében, hostelben szálltunk meg. Régi, kifogástalanul felújított épület. Igaz, a második emeletre felvezető kőcsigalépcsővel nem bírtam megbarátkozni: a lift javítás alatt. Szomorúan tapasztalhattuk, hogy például mennyire nem képesek a közös használatú konyhában a megújult bútorzatra vigyázni egyesek. Szobánk erkélye jelképes terecskére nézett. November közepén 18 órára besötétedett, de a gyerekeket csak 21 órától engedték ki a telibe térkövezett utcára játszani. Idősebb őslakók és kerekes székes férfi alkották a kergetőző, társasozó kölykök felügyeleti hátterét. Gyorsan telik a kurta óra. Elérkezett a pizsamafellövés ideje. Egy csapásra kiürült a közösségi tér. 22 órától a mellékutcában öblös férfihangoktól megélénkült a kocsma.

Kissé elviccelődtünk a köztudottan hangos spanyolokon a feleségemmel, akik úgy beszélgetnek egymással, mondjuk a tér egyik szegletében, hogy az átellenes oldalon is érthető legyen. No, mármost. Ha egy anyuka olyasmit mond a gyerekének, amely nem nyeri el a tetszését, a kölyöknek kiabálva kell tiltakoznia, hogy hangerejével is nyomatékot adhasson ellenvéleményének. Ez a hangerőben való fejlődés evolúciós folyamata.

Napi programunkból érkeztünk a szállás elé, ahol többen is összeverődtek. Nem véletlenül. A szállás harmadik emelet nyitott ablakán át kihallatszott, ahogyan egy fiatal nő a párja fejét latinos mentalitással leordítja. Mondandóját sűrűn megfűszerezte a „mamma” címzéssel. Bőven volt benne spiritusz. A férfi katonásan állta a sarat. Amikor a nőnemű tűzhányó vesztett a hevességéből, egy-két csitító megjegyzéssel belekezdett a lángoló nyelv óvatos oltásába. Lépésről lépésre vált be taktikája, mígnem átvette az irányítást. Mesterien csinálta. Végtelen türelem kellett hozzá. Nagyon szerethette tűzrőlpattant babáját. Remélem, lefekvés után megbizonyosodhatott róla. Sajnos nem találkoztunk velük. Mi mással voltunk elfoglalva. A szálláson a sangria és a sandria közötti különbséget elemeztük Katival. A címkék tanúsága szerint mindkét ital jelentős mértékben azonos gyümölcsökből készül. Míg a sangria hétszázalékos alkoholtartalmú ital, íze az édes borhoz hasonlítható, addig a sandria négyszázalékos, ízvilága a habzó boréhoz. A mi szemünk a sangriától csillogott. Aki a fekete péntek alkalmával, hóna alatt a Samsung Oled típusú két méter képátlójú tévéjével tért haza, ezernégyszáz euró helyett kilencszázkilencven eurót hagyva hátra, annak is csilloghatott a szeme.

Visszatérve a városhoz. Késő délutáni sétánk során magas házak között üres telek, ahol gyerekek teniszoktatása zajlott. Látva kezemben a mikrofont, érdeklődve lépett mellénk az edző, de mivel nem kattant fényképező, hagyta a magyar rádiósokat dolgozni. Megismerhettük az iskolából hazafelé tartó gyerekek játszóterezésének életképét is. Amíg minden feszültséget kiadtak magukból a kölykök, addig ugyanazt tették az anyukák is, kedélyes beszélgetésbe csomagolva. Besötétedett, mire beléptünk a fűtött, de a hívektől kongó istenházába. Elsősorban a belső tér akusztikája érdekelt, de meglepetés bármikor adódhat. Ezúttal is így történt, mert a kiírt mise magnóról ment, ráadásul nő celebrálta. A Franco-éra végével jelentősen lecsökkent a templomba járó spanyolok száma. Szinte teljesen eltűntek az apácák is. A spanyol nők viszont fokozatosan kitörhettek a férficentrikus világ elnyomása alól. A templomból kilépve csak óvatosan. Ötszáz euró büntetésre utaló figyelmeztető tábla próbálja az utcák kutyagumi mentességét szolgálni, eredménytelenül. Találkoztunk olyan fiatal és idős hölggyel is, akik szatyorból etették nem csak a városi galambokat, hanem a hullámos papagájokat is. Utóbbiak a csőrükkel megragadott zsákmánnyal már startoltak is a fák sűrű lombozata felé. Tenger ide vagy oda, nem vitás, a csiripelő madarak száma a sirályokét nagyságrendekkel felülmúlja. Ellátogattunk a napsütötte, 23 Celsius fokos személyhajó kikötőbe is. Három utcazenész társaságában a hétemeletes Valletta turistahajó. A tengeri út végén a megmaradt szendvicseket az utcai konténerbe dobálta az alkalmazott a tatról. Malagában járva számtalan hajléktalannal találkoztunk. Másként is lehetne gazdálkodni a fölösleges élelemmel.

El Caminito del Rey. A jeles nap reggelén, miután Malagából elindult a szervezett buszút, elkezdett ömleni az eső. A frászt hozta ránk, nehogy megtiltsák a belépést a nemzeti park területére, mert másnap Córdoba várt ránk. Szerencsére megúsztuk, nem úgy, mint az a négyfős délkelet-ázsiai család, akik mobiljukról nem tudták visszaigazolni a részvételi jegyet, így nem jutottak fel a buszra. Más említésre méltó furcsaság is akadt körülöttük. Zárt sportcipőben ugyan, de zakóban jelent meg az apuka, szandálban és lenge szoknyában a felesége. A nagy kamasz lány és a kiskamasz fiú papucsban. Jól jártak, hogy így jártak. Ardalestől El Chorróig tartott az emlékezetes kirándulás. A buszparkolótól a nemzeti park bejáratáig vezető negyedórás séta környezete előképe lett a ránk váró mesebeli tájnak. Fák sűrűje és alacsony alagutak után helyben voltunk. A bejáratnál fejvédősisakot nyomhattunk a fejünkre. Indulhatott a tizenöt fős nemzetközi társaság. Fiatal hölgy lett a kalauzunk, aki gyakorlatiasnak, és velem szemben figyelmesnek bizonyult. Indulás előtt szemléletesen jeleztem neki, hogy csak végszükség esetén fogom használni a fehér botot: a szabályzat szerint a túraútvonal teljes hosszában szigorúan tilos botot használni. Miért? Gyakran olyan a mesterségesen kialakított útvonal felülete, amelyben például megakadhat vagy beleszorulhat a bot vége, és balesetveszélyes helyzet alakulhat ki. Útközben sok terepőr vigyázta a házi rendet. Egyikőjük eltetette velem a segédeszközt. Eközben a csoportnak ismertetőt tartott az idegenvezető, de szeme sarkából látta az előállt helyzetet. Miután elment a terepőr, ő meg befejezte a mondókáját, odajött hozzánk és nemzetközi kézjelzéssel mutatta, hogy nem normális a kolléga. A Caminito del Rey Via Ferrata. Az El Chorro kanyon falára erősített turistaút alatt a folyó évezredek folyamán 100 méter mély kanyont vájt. 1905-ben adták át. Királyi úgy lett belőle, hogy 1921-ben gátavatás alkalmával vette a túrabotot XIII. Alfonz spanyol király, és a négy év alatt megépített útvonalat végigjárta. Az idők során leromlott műszaki állapotú műtárgyat, négy ember tragikus halálát követően, a 2015. évre teljes körűen megújították. Füllel mindvégig jól érzékelhető, ahogy a mélyben kanyarog a folyó, de az is, amint vonat suhan át a tájon. Történt, hogy az egyik alagútból kirobogott a spanyol AVE nagy sebességű szerelvénye, hogy hamarosan eltűnjön egy másikban. Innentől kezdve a táj egy gyermekien kedves terepasztallá vált számomra. Az ösvény szélessége változó, de egymás mellett két főnél több nem fér el. Felülete lehet fa, fém, kő, márvány és ez utóbbi az, amely komoly problémát okozhat az úton lévőnek. Már az elején eleredt az eső, és bizony volt, aki elcsúszott rajta. A lépcsők kialakítása is változatos, a kényelmesen járhatótól az alig tíz centiméter magasságúig. Rámpák is előfordulnak, egyikük bordázott, a másik teljesen sima. Hídból normál és függő is akad. A terep viszontagsága nemcsak a látássérülttől kíván agymunkát, hanem társától is. Ilyenkor ő nem a tájat figyeli, hanem hogy a partnere éppen hova lépjen. A vezetett csoportok gyakori egymásutánban követik egymást. Könnyen támadhat kavarodás belőle. Óriási a forgalom. Közben a felhők mögül kisütött a nap. Mindvégig törekedtünk rá, hogy a csapat végén haladva ne hátráltassuk a többieket. Az út végén odajött hozzám egy nyugdíjas korú jenki gratulálni. Akárhány olyan ismerőssel beszélgettem, aki végigjárta a Király útját, a vadregényes tájról és a tágabb környezetéről is, felsőfokon emlékezett meg.